Skip to main content

Majsai út 87, Szabadka   •   +381 24 576 700   •   osmajsanskiput_su@mts.rs

Második hete tart a tanítás a szerbiai iskolákban

A szerbiai oktatási minisztérium ajánlásai alapján kombinált formában, azaz tantermi és online módon zajlik a munka.

A szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában a tanárok és a diákok tapasztalatai igen vegyesek.

A szabadkai Majsai Úti Általános Iskola tanulóinak csak 2-3 százaléka választotta a távoktatást. Az ötödikes Nagy Gréta örül, hogy ismét iskolapadba ülhetett az új tanévben. „Én örülök, hogy iskolába járhatok. Én szeretek iskolába járni. Sokkal jobb mintha komputer előtt ülnék egész nap. És igazából megszoktam már a maszkot.”

Tart a fertőzéstől Király Bálint ötödikes tanuló, ezért a járvány időszakában most még jobban odafigyel a tisztaságra. Elmondása szerint a maszk használata sem okozott neki gondot.
„- Élőben nekem jobban tetszik a tanítás.
- Többet tudsz így megtanulni, mint otthon?
- Sokkal többet és könnyebben.”

Tömöríteni próbálja a tananyagot Nagy Éva magyartanár. A tanóra menetét úgy tervezi meg, hogy lehetőleg minden beleférjen 30 percbe. „Nehezebb így órát tartani. Picivel hangosabban kell beszélni, tehát mi magunk is érezzük, hogy nehezebben értenek meg bennünket a gyermekek. Nehezebben hallatszódik a hangunk, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy rendben folyjon az óra.”

A szerbiai oktatási minisztérium ajánlása alapján a tanítás kombinált formában, azaz tantermi és online módon történhet. A szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában ennek a módszernek a változatát alkalmazzák. Minden nap megszervezik a tanítást az itt tanuló mintegy 600 diák részére. A tantermeket alaposan fertőtlenítik. A tanítás fél nyolckor kezdődik, amikor az alsósok első csoportja hallgatja az órákat. A délelőtt folyamán padba ül az alsósok második csoportja is. Az iskola a felsősöknek két váltásban, délután szervezte meg a tanítást. Török Róbert, pszichológus: „Az első napokban észrevehető volt náluk egy bizonytalanság, egy furcsa érzés, mert ez merőben más az elmúlt évekhez képest. Lassan kezdenek belerázódni ebbe. Az idősebbekkel ellentétben a fiatalabbak sokkal flexibilisebbek. Reményeink szerint gyorsabban bele fognak rázódni ebbe és meg fogják szokni. Nagyobb problémánk nem volt, hogy esetleg valaki ellenkezne a szabályok betartásában. Néha kell őket figyelmeztetni, hogy továbbra is tartsák be, ne feledkezzenek meg róla.”

A tantervet kéthetente kell újratervezni. Szeptember 15-én nézik át ismét a programot. Októberben várhatóan ismét módosításokra lehet számítani.

 ( Pannon RTV)

 

Itt vagyunk

Majsai út 87.
24000 Szabadka
Szerbia

Támogatónk:

Iskolánkat a Magyar Kormány támogatjaTartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság

 

The website encountered an unexpected error. Please try again later.